Dr. Szávai Valéria Zsuzsanna foglalkozás-egészségügyi szakorvos évtizedes tapasztalattal rendelkezik a munkavállalók egészségügyi ellátásában, jelenleg a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál is üzemorvosként dolgozik. Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel elismert szakmai munkájában mindvégig a munkavállalói egészségmegőrzés áll a középpontban.
Bemutatkozás
A somogyi megyeszékhelyen, Kaposváron született és nevelkedett. A Munkácsy Mihály Gimnáziumban érettségizett 1976-ban, majd ezt követően három éven keresztül a kaposvári kórház központi laboratóriumában dolgozott asszisztensként. 1979-ben felvételt nyert a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Már fiatalon érdeklődött a kémia iránt, kezdetben vegyész szeretett volna lenni Veszprémben, sőt középiskolai tanulmányait is ott képzelte el, azonban a távolság miatt szülei ezt nem támogatták. Később a gyógyszerészeti pálya került az érdeklődése középpontjába, de mivel akkoriban Szegeden volt elérhető ilyen képzés, ez a lehetőség szintén nem valósulhatott meg. Így végül a pécsi orvosi egyetemet választotta.
Diplomájának megszerzését követően a kaposvári kórházban helyezkedett el, ahol a neurológiai, pszichiátriai és idegsebészeti osztályokon dolgozott, amelyek akkoriban összevontan működtek. Időközben két fiúgyermeke született. 1995-ben a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz került, ahol a munkabeosztás jobban összeegyeztethető volt családi életével, különösen férje katonai szolgálata mellett. 2000-ben foglalkozás-egészségügyi szakterületen tett sikeres szakvizsgát. A rendőrség kötelékében 2002-ig dolgozott, ezt követően Igalon, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában – az úgynevezett BV üdülőben – folytatta munkáját egészen 2018-ig.
Ezt követően rövid ideig a kaposvári Plazma Pontnál dolgozott, majd 2020-ban megyei tiszti orvosi kinevezést kapott. 2022 októberében ismét visszatért a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz, ahol jelenleg is üzemorvosként segíti a rendőrség munkáját.
Pályafutása során végig arra törekedett, hogy munkájával hozzájáruljon a társadalom egészségesebbé válásához. Tevékenységét számos elismeréssel és díjjal jutalmazták, amelyek közül a legbüszkébb a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésére, amelyet 2011-ben vehetett át.
Kapcsolódó szolgáltatások
Azonnali on-line időpont foglalás


