Dr. Menyhárt Csilla

szülész-nőgyógyász szakorvos

Rendelési idő: hétfő 09:00-15:00

Dr. Menyhárt Csilla szülész-nőgyógyász szakorvos szakterülete a nőgyógyászati ultrahang diagnosztika, amelyben ultrahangos licencvizsgával rendelkezik, és különös figyelmet fordít a fiatal korosztályra. Emellett PhD-munkáját is folytatja.

Bemutatkozás

Dr. Menyhárt Csilla már nyolcéves korában elhatározta, hogy orvos lesz, amikor szülei elé állva elmondta nekik, hogy segíteni szeretne az embereken, és nagyon vonzónak találja az orvosi hivatást.” Gyakorlatilag innen kezdődik – ha nem is a szakmai életútja, de – az elhivatottságának története. Orvosi tanulmányait Pécsen végezte, és már egyetemistaként bekapcsolódott egy nőgyógyászati endokrinológiával foglalkozó kutatócsoport munkájába az Élettani Intézetben. Ennek kapcsán gyakran megfordult a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, ahol megismerkedett az ott dolgozókkal, és ekkor szerette meg igazán ezt a szakterületet.

Szakmai pályafutását 2008-ban kezdte, miután a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán diplomát szerzett, majd a pécsi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán helyezkedett el. 2011-ben Nagyatádra költözött, és a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban folytatta munkáját egészen 2016-ig. 2014-ben szülészet-nőgyógyászatból szakvizsgát tett, emellett PhD-képzését is megkezdte. A szakvizsgát követően ultrahangos licencvizsgát szerzett, és számos szakmai továbbképzésen, konferencián vett részt előadóként és hallgatóként egyaránt. Tudását a mai napig folyamatosan bővíti, rendszeresen jár szakmai programokra, miközben PhD-munkáján is dolgozik.

„A szakmámat nagyon szeretem, bele adom szívem lelkem, minden tudásom. Különösen nagy figyelemmel és türelemmel vagyok a fiatal korosztály iránt” – mondja Dr. Menyhárt Csilla.

Kapcsolódó szolgáltatások

Azonnali on-line időpont foglalás

Dr. Menyhárt Csilla

    Tisztelt Érdeklődő!

    Technikai okokból orvosunkhoz azonnali időpontfoglalás nem lehetséges. Kérjük adja meg elérhetőségét az alábbi űrlap kitöltésével, és kollégánk vissza fogja Önt hívni munkaidőben, időpontegyeztetés céljából. Együttműködését köszönjük!

    Go to Top